Schlagwort: Unterkunft in szigliget

 

A palló nád között vezet,

csepp utca visz a vízre ki,

szálkás korlát kínálkozik,

meg ne szédüljön valaki,

amint a deszkán áthalad,

s kilép a napozó tutajra,

mert ki a tájjal szembenéz,

annak elzsibbad térde-talpa,

hisz a boldogságos Öböl

egy csorbult türkisz csésze alja,

s a macskahátú habokat,

melyek oldalát verdesik,

a horizonton messzelátó,

kiváncsi vulkánok lesik,

fejükön csúcsos, rőt süveg,

szőlők, erdők hónuk alatt,

gömbölyü talpaik szelíd

présnyomó kádon állanak.

 

A kád körül falu. A házak

nád üstökén a gólyapár

lesi a forduló időt,

s a villogó bogyók előtt

egy csepp bajusz jár vattatalpon,

egy kis fenevad őgyeleg,

cirmos gerincén szürke láng,

s a késhegy résű zöld szemek

gömbölyű hátán nap remeg.

A lúdak a csorgó alatt

rázzák hersegő szárnyukat,

narancs csőrükből gyöngy pereg,

s ott lenn a jegenyék megett,

kristálytorkú, apró ebek

járják a táncot önmagukkal,

viháncolnak tű fogsorukkal,

s hol a patak kiszélesül,

rengetik roppant tőgyüket

a méltóságos tehenek.

 

És két oldalt, s hátad mögött,

előtted és fejed fölött

az a villogó valami,

az nem az ég,

nem oxigén

és nitrogén,

lengő gázszövedék,

hogy volna ég ilyen feszes, kemény,

ily színeváltozó, mint odafenn,

hol domború, hol homorú,

hogy káprázik a szem,

hogy volna ég íly ismerős,

és ilyen idegen?

S mintha mutatná, méhe csupa bőség,

halat dobál fel villogva a mélység,

s a part mentén – csikós, kezes lovon –

pányvát hajít a sikló a habon,

és nesztelen siklik futó nyomába

a vizipók parányi korcsolyája.

Feszeng a hínár, itt van ő is,

lábujjra áll, kikandikál,

s les a gyanútlan tó felett

a hamvas útonálló, a sirály.

 

S amott a sás,

csupa suhogás, susogás

meg surrogás,

levelen lovagol a béka,

s a nádas tündér ivadéka,

a három színt játszó sziporka,

merev, Bizánc szemű boszorka,

a szitakötő messze tűnik,

légre írja titkos betűit,

hogy lélegzeted elakad,

mikorra megfejti agyad

a semmire írt szöveget,

a kárbunkulus szavakat.

 

Fenn tűz, a nap tüze,

lenn víz, a tó vize,

köröskörül a lég lehellete.

És hogy mind a négy meglegyen,

te vagy a negyedik elem;

tapogasd végig testedet,

húsod, csontod csak átmenet.

Mint a lábatlan ebihal,

formád is más formát takar;

három testvéred elfogad,

te is viseld el önmagad,

ki por leszel,

viseld el, hogy a föld te vagy.

 

Roggy térdre! Bámuld az öbölt!

Lásd, sajnál. Pára futja el szemét.

Elhagytad az ólom nyarat,

város iszonyú lehelletét,

mi kínnal bontja fáradt levelét,

három együgyű virágcsereped,

ablakodat, min egy kockányi ég

csúfolja meg keserű szemedet.

Három testvéred néz feléd,

s a mindenség, ki gyermekének vállal,

s erőt ad neked, nyomorult,

hogy megbékélj egyszer már a halállal.